Először a határokon állították csatasorba a Gyalukat. 

 Egyszerűen már élhetetlenné váltak a városok, a nagyobb falvak - a kisebbek azért nem, mert azokon, mint egy sáskaraj - csak átsöpört a hullám, felélve, elhasználva és kihasználva mindent és mindenkit, ami és aki az útjába került és préda volt: ennivaló, ruha, nő. Vagy ami még jobb, kisgyerek. Amelyik már használható, bérbe adható, de már és még nincs gond vele. Ezek jobbak, mint a pénz vagy az arany.

 Az kormányok elgondolása egyszerű volt: megvédeni az ország lakosságát az illegálisan érkezők terrorjától és zaklatásától. Úgy vélték, azzal az emberrel nincs gond, és a társadalom fontos tagja lehet, aki dolgos, szerető és szerethető ember - függetlenül bőrszíntől, vallástól satöbbi. Viszont a tapasztalat azt mutatta, hogy a határokon feltorlódó tömegek zöme „alapvetően“ gonosz. És az alapvetően itt szó szerint értendő. Amikor tehát a magyar tudósok műhelyéből előkerült a Gyalu, amely bűnözőkön már jól vizsgázott, de még ilyen éles helyzetben, széles spektrumú mintában nem lett tesztelve, Y elvtárs kapva kapott a lehetőségen: a belső felháborodást és a külső nyomást egyszerre lohasztani egyetlen módszerrel, vagyis a Gyaluval. 

Sima ügy. A szerkezet nem feltűnő, csendben teszi a dolgát. Például egy öngyilkos merénylő igyekszik eltakarni a testére rögzített robbanó szerkezetet, hogy a tervezett célig álcázva jusson el, hogy a lehető legnagyobb kárt okozhassa. De az „öm” maga is csak egy készítmény. Biobomba, de mégiscsak egy bomba, amit valaki csinált. És ez a valaki sok-sok bombát akar még csinálni, ha lehet, az egész világból. Persze kivéve a saját privát kis földi paradicsomát. 

Tehát a bombagyártó elméjében már létezik a bomba. Ez maga a pusztításra vágyó, szenvedést okozni késztető hajlam. Erre a hajlamra, erre az elmebeli beállítottságra húzza rá, mint az „öm” a bombára a mellényt, a bombagyártó azt a szimpatikus karaktert, amivel simán átsétálhat határokon, ellenőrzéseken anélkül, hogy bárki felismerné benne a ragadozót, a veszélyt. 

A Gyalu felismeri. Tévedhetetlenül. És beindul.

Glória

A Kedves haldoklott, és ők nem tehettek igazán semmit. Menta riasztót állított be a net minden héjazatában, amely azonnal jelzett, mihelyt csak egy ötlet is felbukkant bármelyik hullámában az információ-tengernek, amely ilyen esetek problémáival, kezelésével vagy lehetséges gyógyításával kapcsolatos. Csak egy ötlet morzsa is már elég lett volna, hiszen a terület igazi nagy koponyái éppen ott dolgoztak a kastély szobáiban.

- Doki! Az emberi testet az ember tulajdonképpen nem tudja meggyógyítani, a szó szoros értelmében, ugye? Valójában minden gyógyítást a szervezet maga végez el, nemde? Az ember csupán annyit tehet, hogy segít, vagy manipulál.

- igen, a manipulálás a helyes kifejezés, Menta. Ahhoz nagyon ért az ember - Doki fáradt volt, az este lassan éjszakába hajlott az őszi Buda álmatag hangjai fölött. A villáig felszaladtak a város neszei, de mint fáradt szerelmes a ruháit, ez is elszórta a pázsiton az eddig cipelt terheit. A levegő már csípett, és az illatok is élesedtek, súlya lett a szellőnek, szél akart már lenni. A Kedves halkan szuszogott a foteljében, takarók közt, most kisimult homlokkal, fáradt álom alatt.

- a Glória azért lett megalkotva, hogy az én agyamat stimulálja. De vajon működne egy igazi, emberi agynál is?

Ez a felvetés lett aztán, ami kinyitotta és szélesre tárta az álmok, a lehetőségek kapuját. Ez a gondolat szülte a Gyalut. A szép, új jövő terveit.

A Kedvesen nem tudott segíteni, de a világot készen állt megmenteni.

De van olyan világ, amely nem akarja, hogy megmentsék.

Pintyőke

Nyolc év. Csak egyszer ütötte meg a fickót, az meg képes volt belehalni. De komolyan, már mindenkit beengednek egy kocsmába? Persze, figyelembe vették, hogy másokkal is kötekedett a figura, de így is nyolc év lett a vége. Pintyőke most 22, mire kijön…mindegy, nem érdemes számolni. 

A szokásos rutin, ha rabosítanak: egy hét a földszinti Szoktatóban, aztán szétszórnak az emeleteken. Ha szerencséd van, olyan helyre kerülsz, ahol dolgozhatsz - nem az anyagiak miatt, hanem a mozgás miatt. Nem tervezett, csak gyorsan bejárta az utat az elméjében az emeletes vaságyig. A cellafőnökkel nem lesz gond, a smasszerekkel is béke lesz. A béke jó. A falak között a legjobb.

Pintyőke már otthonosan mozgott. A pincében, ruhavételezésen már a kigyúrt bukott zsaru is kiszúrta, előbb kényelmetlen volt a régi arcnak a szitu, de aztán ennek is leesett, hogy nincs miért feszítenie. Pintyőke csak morgott egy sor ikszet a méretezésnél, a gyurmaarc vette a szitut, elépakolta a csomót és odébbállt. 

Nyolc év. Azért jó szeme van a bukott zsarunak, állapította meg magában, a ruha teljesen jó volt rá. Persze, lehet, hogy egyszerűen csak ideadta a legnagyobb méretet, úgysincs más. De jó lett. Pintyőke nem volt testépítő, egyszerűen nagydarab volt és nagyon erős. És ott volt a szemében az a végtelen nyugalom, ami a valóban erős emberek sajátossága, akik nem keresik a szemkontaktusban a szkandert, inkább minden mozdulatukban óvatos figyelem. Tudják, hogy erősebbek, mint az átlag, és a világ túl törékeny körülöttük. Persze, van, hogy elindul az az ököl…

Nyolc év. Rövid, fekete tüsihaj, átlagos arc, egy hegynyi izomban minden átlagos szinte - kivéve a szemeit. Az átlagos jó. Az átlagos mindig jó, mert elrejt, beolvaszt. Itt nincs szüksége másra nyolc évig, mint hogy átlagos maradjon és beolvadjon.

Na igen, a szeme. Abból lesz baj.

A Program

Miután rádöbbentek, mit is sikerült megalkotniuk, Doki és Menta alaposan átbeszélték a lehetőségeiket. Mondjuk túl sok irányba nem indulhattak - a technológia működött, a működéséhez viszont nagyon komoly háttér, nagyon erős háttér szükségeltetett. Vagyis pénz, rejtek és hatalom. A pénzt ugye nem kell megmagyarázni. A rejtekre azért volt szükség, mert tesztelni egy ilyen eszközt egyszerűen lehetetlen közönség előtt. Vagyis olyan hatalomnak kell a hátteret biztosítania, amely képes minden de minden feltételt - még az igen speciálisakat is - abszolút mértékben biztosítani.

Abban egyetértettek, hogy mielőtt bárkivel is kapcsolatba lépnének, először Menta helyzetére kell komoly figyelmet fordítani. Bárkik jönnek, igen alaposan át fognak világítani minden személyt, aki csak kapcsolatba kerül majd a Gyaluval, vagy akárcsak a programmal is. Hogy nézne már az ki, ha betoppanna egy nagyágyú, és első utasítása az lenne, hogy “ jé egy MI, nocsak dobjátok fel a platóra”. Na nem, Menta életével ne játsszon senki, Doki abba már belehalt volna, ha őt is elveszti.

Egy személyazonosság megteremtése Menta számára igen aprócska feladat volt, hiszen az egész netet átlátta, s nem csupán a felszínt. Ezt szükséges és elkerülhetetlen rosszként értelmezve, de mivel semmilyen emberi érdeket és értéket nem sértettek, beszerezték Menta új személyiségét. A Dokira hárult viszont az a feladat, hogy bevonja a közvetlen, intézeti csapat életébe, ami, ismerve az ilyen sznob csordákat, nem tűnt egyszerű lépésnek. Viszont elég volt elhinteni a kollegák között, hogy az unokaöcsi, a Kedves kis kedvence kissé langyi, s mivel az előző munkahelyén kikezdték emiatt, az öreg Doki most maga mellé óhajtja venni titkárnak. A homoszexualitás kitűnő álca lett, ezért is volt jó ötlet az MI-t férfivé avanzsálni. A leszbikusok valahogyan nem taszítják az intrikusokat, de a meleg férfiakról félnek, mint a tűztől. Hogy miért, ki tudja.

- Doki! Mi a véleménye a börtönökről? - Mentának tanult reflexei közé kellett tartozzon a pislogás is (ami embereknél nem egy hátrány, ha nem száradnak ki a szemgolyók), de egy MI-nél csak úri passzió. Viszont a Doki most bambán meredt egy percig.

- édes fiam! Aztán miért küldenél te most engem börtönbe? -

- a Program számára potenciális Paradicsom. -

- nem beszélsz hülyeséget, Menta. Gyűjtsd össze számomra az adatokat és az észrevételeidet. Gondolom, már van jelölted is.

- igen, természetesen van, de az adatok kiértékelésekor tudjuk eldönteni mind az egyedek számát, mind egyéb személyes, egyedi jelek alapján javasolható teszt-terepet.

- ha börtön, akkor nagy mozgástér nem lesz, gondolom. Bár ha olyan hajlamok tűnnek el a tudatból egy ilyen helyen egyik pillanatról a másikra, amelyek valamely szinten az életben maradását segítik elő…igen, igazad van, Menta. Ez fontos szabályzó elem lesz a protokollban.

- válogatási terepnek kitűnő, de nem muszály a börtönben tesztelni az eredményt. Sőt! A Program alanyai szabadulnak abban a pillanatban, ahogy a Gyalu elvégezte a dolgát. Be kell válogatni néhány elvonó járóbetegeit is. Jól van, Menta, alakul ez, alakul!

“Igen, igen…ez érdekes lesz…a beteg elme meggyógyul, de nem tud róla, és besétál abba az egészséges környezetbe, amely világ életében csak bántotta és kitaszította…igen, ez érdekes lesz…ezt látni akarom…” - a Doki szakálla között alagutat vágott a mosoly.

 Doki teljesen véletlenül fedezte fel a Glóriában, a Gyalu elődjénél a benne rejlő valódi potenciált. Azt a lehetőséget, amelyről egyszerűen nem lehetett kis léptékben gondolkodni, csakis bolygó méretekben. Az egész emberiség szintjén. 

Doki egy zseni volt, de magát soha nem merte volna mérni a feleségéhez. A rajongó szerelmen, szereteten és tiszteleten túl képes volt felismerni és méltányolni azt a lángelmét, ami párja minden egyes ötletében ott sziporkázott. Látta saját maga mellett felnőni, kiteljesedni, majd … nyomorult módon elpusztulni azt a csodát, azt a nőt, akit szeretett.

- Fordulj le! Fordulj le! – nyár este volt, és a Nő a Mercédesz műszerfalát tapiskolta, és olyan gurgulázós nevetéssel beszélt hátra, mint a galambok kergetik a Gellért-téren a kiflivégeket - mutatnunk kell neked valamit, Menta! - a Férfi persze fújtatva indexelt és legurult az Árpád-hídról a Margitsziget felé. Kisuhantak a betonoszlopok között, a férfi be akarta fordulni a parkolóba.

- Nem, nem, várj! Előbb hadd szálljunk itt ki! - már ki is csusszant az övből, ki az ajtón s mire a Férfi leparkolt és a belső visszapillantóba nézett, már ők kart karba öltve álltak a korlát mögött, a Duna tinta habjai felett, a hold ezüst serlege alatt. Két karcsú, finom sziluett. Egy nő és egy ifjú. A művész és a mű. A férfi képeslapra illőnek érezte a helyzetet, olyan képeslapra, amely illatot is áraszt és a kövekhez csapódó hullámok csacsogását zenéli.

Kettejük mögött állt meg. 

- Mit látsz, Menta? - a Nő hangszíne nem volt sem tanári, sem felnőttes. Kíváncsi volt csak, és gyengéd. Tőlem is így kérdezte, hogy „mire gondolsz “, aznap, amikor a gyűrűt forgattam a zsebemben izzadt ujjaim között - gondolta a Férfi.

Az ifjú hangja meglepően mély, de kellemes volt. 

- Sok-sok mindent belőletek. És mintha magamból is egyre többet.

Szinte zsongó ölelésben ballagtak vissza a kocsihoz. Az első ütés alulról és szemből érte a Férfi fejét, a törött álkapocs és a kitört fogak széthasították az arcát belülről, de a második csapás jobbról lefelé szinte azonnal a feneketlen öntudatlanságba lökte. A teste még elszenvedte a következő ütlegeket, de sikítani majd csak a kórházi ágyon fog, mikor magához tér. 

Az ifjú két lövést kapott hátulról, melyek ereje a földre lökte őt. Egy lövedék szétroncsolta az internetes kapcsolatot, de az életét a Nő protokollja mentette meg, amelyet erőszak esetén követnie kellett: maradj nyugton, hívj segítséget, várd ki az agresszió végét és a leggyorsabb úton menj haza. Ő tehát az autókereket bámulva az orra előtt engedelmeskedett a protokollnak, bár úgy érezte, ez most nem helyes.

A Nő járt a legrosszabbul. Később a vizsgálat úgy találta, hogy miután legalább öt férfi vonszolta a bokrok közé, mintegy három órán át követtek el rajta brutális aberrációkat. A teste túlélte, de már egy halott tért vissza az otthonába, s egy év múlva végleg feladta.

Otthon töltött utolsó hónapjaiban a Kedves szinte mással sem foglalkozott, mint Mentával. Ott és ebben a munkában kicsit visszabillent a múltba, férjét is csaknem olyan bájjal fogadta maga mellett, mint azelőtt. Kipofozták az MI roncsolódásait, felvértezték hasonló csapások ellen, de leginkább az agy volt az a terület, amin rengeteget finomítottak. “ Te nem lehetsz olyan“ - motyogta a Kedves mantraként, s a Férfi, hogy lenyűgözze és kis figyelmet lopjon a Szeretettől, egy másik mantra soraiba kapaszkodott: “ ez egy hiba, a hibák javíthatóak“ - és igaza lett.

A Kedves egy nap elment, ott hagyta kettejüket magukra a mantrájukkal és a világgal, amit jelenlegi formájában mindketten gyűlöltek.

Igen, akkor már Menta is. 

De volt egy tervük és egy eszközük.

“Kóccá lesz az erős ember,

És szikrává a munkája.

Egyszerre fog lángra kapni mindkettő,

És nem lesz, aki eloltsa azokat.”

                                     (Ézsaiás 1:31 Új Világ Fordítás)

Egy apró, fájdalom és komplikációmentes beavatkozás, amellyel törölni lehet az egyén nem kívánt hajlamait. Egyszerű, tiszta, gyors. Mondhatni tökéletes. Nem, nem csinál az emberből makogó zöldséget, de zsenit sem.

Nem, ez csak egy speciális gyalugép. Az egyik végén belép a beteg alany, a másik végén kisétál a már legyalult, társadalomképes tiszta elme - a „Wellcome“ ajtón át az új életébe...Na persze, csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. 

És ugye selejt minden munkában termelődik, erre van a ritkán használt másik ajtó, a „szemétledobó“. A selejt megy a kukába. Elvileg.